A félelem útjain

Annyi minden motiválja az embert, amikor az élet különböző helyzeteiben dönteni kell. Hol a vágyaink, hol valamelyik érzelmünk, hol a logikus ész diktál. Mindegyik között azonban van egy legerősebb, ami a legtöbb embert mozgatja - ez a félelem. Attól függően, hogy hol él az ember, persze vannak félelemmel jobban vagy kevésbé átitatott helyek, de függetlenül attól, hogy hol élünk, lehet a félelem döntéseink motiváló ereje. Bizonyos esetekben ez rendben is van, hiszen vannak helyzetek, amikor a túlélés érdekében a félelmünkre kell hallgatnunk. Ez viszonylag ritkán szabad, hogy megtörténjen, de minden korszakban voltak a világnak olyan helyei, ahol a félelem volt az úr. És az is biztos, hogy még lesznek is ilyen helyek. Bár az emberi szellem lassú emelkedésével végül el kell jutnunk oda, hogy az embernek ne kelljen félelemben élni sehol ezen a Földön. Talán idáig még hosszú út vezet, hiszen manapság is igen erős tendenciával a félelemmel operálnak munkahelyek, családtagok, iskolatársak, tanárok, politikusok, stb. Szóval az élet szinte minden területén megjelenik a félelemmel való sakkban tartás, véleményformálás, döntésre vagy választásra késztetés. Az egyik politikai párt a bevándorlóktól való félelemmel, a másik az uralkodó politikusoktól való félelemmel játszik. A gyógyszergyárak a betegségektől való félelemmel, míg a dohánygyárak a halállal kötöttek alkut. A Kresz vagy a NAV a büntetéstől való félelemmel tart rendet, olyannyira, hogy nem csak szándékosan csalni, de még véletlenül tévedni sem mer az ember, mert megjárhatja. S talán éppen ott, ahol kellene, nem félünk eléggé.

Mivel a félelem látensen át- meg át szövi életünk minden területét, jó, ha ezt áttekintjük, és újragondoljuk, mert ha a félelem egy ember vagy egy nép lelkét ennyire sok területen átitatja, abból sok jó nem sülhet ki. Megfigyeltem pl. hogy amikor félelemből hozok döntést, többnyire hibákat követek el, végül rosszul járok. Határozzuk el magunkban, hogy soha többé félelemből nem hozunk döntést és félelemből nem cselekszünk, mert a félelem szorongató érzésében elvész a bölcsesség és a tisztánlátás és csak a rettegett homály marad. Ráadásul a félelemből hozott döntések után maga a félelem nem szűnik, sőt még erősebben támadhat akár több oldalról is. Sok emberben a félelem olyan szintre lépett, amikor már nem tárgyiasul, azaz elveszti a valamitől valóságát és marad csak az érzés. Ez az állandósuló tárgy nélküli félelem a szorongás, ami egész világunk egyik legjobban terjedő mentális állapota. A félelem más irányba is elszélsőségesedhet. Ha rettegéssé fajul, már nem tudjuk kordában tartani. A rettegés elveszi az ember józan eszét. Semmit nem lát tisztán. A rettegés kétfelé ágazhat: vagy összeroppantja az embert, aki feladja a harcot és elpusztul, függetlenül attól, hogy racionális dologtól volt-e a rettegés vagy sem. Vagy a másik lehetőség, hogy irgalmatlan agresszióba csap át, s míg ki nem tombolja magát, megállíthatatlan.

A félelem és az agresszió kéz a kézben járnak. A félelem fájdalom és szenvedés forrása. A világ kegyetlenségei, a zsarnokok rémuralma, népek háborúi, stb, mind a félelem okán s a félelem által jöhettek létre. Kiutat kell találnunk a félelem mindent átitató szorongatásából. De vajon mi a kiút? Mit kell tennünk ahhoz, hogy ez az evolúciós vonásunk, hogy félünk, ne legyen domináns motiválónk nap mint nap?

Több választásunk is van. Az egyik a félelem ellentéte: a bátorság. A bátorság ugyanúgy örök részünk, mint ahogy a félelem is, és tudnunk kell, hogy attól, hogy valaki a bátorságot választja, még nem szűnik meg feltétlenül benne a félelem. Nem. A félelem gyakran a bátorsággal vív bennünk párharcot, ugyanakkor a bátorság győzelmével szívünkben továbbra is ott maradhat a félelem. Miért jobb mégis a bátorságot választani? Mert a bátorság visszaadja az erőnket, míg a félelem felemészti. A bátorság visszaadja a döntést saját életünk felett, míg a félelemre hallgatás semmivé oszlatja azt. A bátorság által meghaladhatjuk önmagunkat, a határainkat, a korlátainkat és olyan új felfedezéseket tehetünk önmagunkról, a világról vagy az életről, amit sohasem tettünk volna meg, ha a félelmünkre hallgatunk. A bátorság által megmenthetünk másokat és javára lehetünk a világnak, míg a félelem egy sötét és mély verembe taszít, ahonnan ki se merünk kukucskálni. De aki a bátorságot választja, az kockáztat is, mert elbukhat, mert amivel szembeszáll nagyobb erő lehet, mert a végkimenetelre nincs garancia. De aki a félelmet választja, az biztos hogy veszít.

A másik választásunk a félelem helyett a szeretet.

Az oktatóképzéseink hallgatóinak a jóga filozófia tanításait taglalva gyakran adok fel olyan kérdéseket, amik a mindennapi élet érzékeny területeivel foglalkoznak. Jónéhány éve az egyik csoportban feltettem a kérdést, hogy "szerintetek hogyan lehet megoldani a Közel-Keletről felénk terjedő terrorizmust és mit lehet tenni a terroristákkal?" Sokan sokféle gondolatot és álláspontot képviseltek a csoportban, de volt egy valaki, aki azt modta, hogy az egyetlen út a szeretet. Ez meglehetősen újnak ható gondolat a hétköznapi ember fülének, hiszen a legtöbben általában még több agresszióval válaszolnának a terrorcselekményekre és a bosszúvágy ma erősödik Európa szerte. Pedig tűzre tűz csak egyre nagyobb tüzet fog eredményezni. Ami e tüzet kiolthatja az egyedül a szeretet. De nem az esztelen keblünkre ölelés, hanem a szeretet által vezérelt bölcsesség. A szeretet nem ellentéte a félelemnek, de kioltja azt. A szeretet, ami nem birtokló, hanem elfogadó, ami mentes a kötelmektől, ami nem akar, csak szeret, alkalmas arra, hogy átlépjünk vele a félelem üszkös romjain és újra virágzó életet leheljünk a világ haldokló szívébe. Lássuk meg életünkben a szeretet helyét és fedezzük fel azt, hogy hogyan léphet a félelem helyére. Eme nem prédikált szeretet, amit azért érez az ember, mert meglátta a másik emberben az Embert, felülmúl minden ideológiát és átemel minden akadályon. Míg a félelem eltávolít, addig a szeretet közel hoz minket egymáshoz. Aki a szeretetet választja, nem a viszonzás útját választja, mert a viszonzás elvárása nem igazi szeretet. A viszonzás várása üzleti szemlélet, ami alacsonyrendű személyiségre vall. A viszonzatlanság természetesebb és egészségesebb. Legyen az a célunk, hogy a szeretet utat találjon és folyamatosan csak tovább és tovább áramoljon anélkül, hogy azt várnánk, visszatér hozzánk!

Ne feledjük! Szeretni az tud másokat, aki szereti önmagát. No nem nárcisztikus módon, hanem őszinte tiszta elfogadással önmaga iránt.

Úgy mondják, minden félelem a halálfélelemből fakad. Ez lehet, hogy igaz, de az biztos, hogy nem mindenkinek ez a legnagyobb félelme. Találkozom olyanokkal, akiknek legnagyobb félelmük nem a halál, hanem a vagyon elvesztése, vagy a betegség, vagy valamelyik hozzátartozó elvesztése, vagy a fájdalom és a szenvedés. Sokan jobban félnek a rabságtól, mint a haláltól, de ebben a nők elleni erőszak is előkelőbb helyen szerepel a halálnál. Szóval sokminden lehet a legnagyobb félelmünk, de mégis lehet, hogy lényünk legmélyén a halál a legrettegettebb félelem, ami forrásává válik minden más félelemnek. Ez az érzés belénk van írva, nem lehet kiírtani, csak a megvilágosodás az, ami egyedül kioltja, de még az is minden után csak legutóljára. Így tehát elég sokáig velünk marad ez az érzés, nem idegenkedhetünk tőle. De meg kell tanulnunk kezelni mind a haláltól való félelmünket, mind pedig a leképeződéseit minden szintre, amelyek az életünk kisebb-nagyobb napjain felébrednek bennünk. 

A harmadik választás a csend. Ez az elme csendje, a belső béke. Különös módon ez is választás kérdése és nem szerencse, vagy véletlen ajándéka a sorsnak. Aki a belső csendet választja a félelem helyett az utat talál önmagához. A csend nem azt jelenti, hogy nem mondjuk ki, amit gondolunk, vagy hogy egy tondult katatómiába esnénk, éppen ellenkezőleg. Aki elcsendesíti a gondolatai és az érzelmei kavalkádját, az látja csak igazán tisztán a dolgokat. Csak akinek elméjében csend uralkodik, az lát át a hazugságokon és az tud mélységes tisztasággal az igazsághoz kapcsolódni. A félelem mindig a jövőtől való félelem, attól, ami lehet, hogy be fog következni. A csendesség a jelenbe hoz, a jelenben tart és nem enged onnan. Aki pedig elmerült a jelen pillanatban, abban megszűnik a félelem, de mégis a legpontosabban reagál arra, ami történik és védi ki az esetleges vészhelyzetet, ha szükséges.

Több választásunk is van tehát a félelem helyett. Legyünk tudatosabbak a bennünk működő érzelmekkel kapcsolatban és vegyük észre, ha a félelem kezdi irányítani az életünket úgy, hogy különben viszonylagos biztonságban élünk! Ez a tudatosság lesz az első lépés ahhoz, hogy ezt a fontos dolgot, a félelem helyett a csendet, a szeretetet vagy a bátorságot, vagy akár mindet egyszerre válasszuk. Persze még más lehetőségünk is lehet, de csak ha ezeken elgondolkodunk, már az életünk új perspektívái bontakozhatnak ki előttünk.

OM

Bálint

Bp. 2018. 03. 28.