Purnam Jóga Purnam Jóga

 

Az elismerés


 

Mindannyian vágyunk arra, hogy párunk, családunk, barátaink, iskolánk, sportklubunk, munkahelyünk, városunk, országunk, vagy a világ elismerését kivívjuk. Az elismerés olyan fontos számunkra, hogy bármit képesek lennénk megtenni érte. Ha valaki nem tud érte tenni semmit, akkor követeli. Ha azt sem tudja, akkor nagyon-nagyon szenved.

Az elismerés úgy kell nekünk, mint a táplálék, mint a levegő, mint a víz. Éltető elem. Olyan mélyen gyökerezik énünkben, hogy alapvetően határozza meg az élethez való hozzáállásunkat. Sajnos azonban az elismerés utáni vágy olyan dolgokra vesz rá, amelyek nem biztos, hogy önazonosak, azaz nem a sajátjaink, esetleg épp ellentétesek természetünkkel. Ilyenkor nevetünk kényszeresen a főnök hülye viccén, ami lehet, hogy még sértő is, ilyenkor fektetünk energiát olyanba, amit a hátunk közepére sem kívánunk, és ilyenkor vállalunk be helyzeteket, amik megalázóak vagy veszélyesek lehetnek. stb. Ez komoly feszültséget generálhat bennünk, ami elforgácsolhatja az életenergiánkat és torzulásokat okozhat a személyiségben. Ráadásul sokan ezt a keletkező feszültséget nem tudják kezelni, ami további problémákhoz vezet. 

Az elismerés valóban fontos az ember kiegyensúlyozott lelki világa érdekében, de hogy az tényleg békéhez vezessen bennünk, nem mindegy, hogy azt honnan kérjük és kapjuk. Az induló mondatunkban felsoroltak közül, vagy azokon túl is, gondoljuk végig, hogy honnan várunk igazi elismerést, és hogy mivel tudnánk azt megszerezni, ami nekünk is tetszik! Mert lehet, hogy valójában a szüleink elismerése hiányzik, de a munkahelyünkön akarunk megfelelni, vagy a párunk elismerésére vágyunk, de a barátok közt akarjuk ezt pótolni. Vegyük észre, ha nem a megfelelő irányban éljük meg ezt.

De mit tegyünk, ha az elismerés nem jön onnan, ahonnan jól esne? Ha azok, akiktől várjuk, és akiktől jönni is kéne az elismerésnek, valahogy sehogyse képesek arra, hogy ezt kimutassák, kifejezzék felénk?

A jóga tanítás megelégedettségre sarkal. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy ne várjunk olyat egy másik embertől, amire az nem képes. Fogadjuk el a határait! Lehet, hogy ez nekünk rosszul esik, de egy másik emberen nem tudunk változtatni direktben és évek mehetnek rá, vagy akár egy egész élet, hogy magát végre észrevegye. Hiába elköltött idő. Ellenben ha megengedjük azt, hogy ne kelljen elismernie a sikereinket, munkánkat, szépségünket, vagy igyekezetünket, azaz még ha neki is csináljuk mindezt, akkor se várjuk el azt, hogy ezt ténylegesen is visszajelezze, akkor megnyugvás költözik belénk. A jóga tanítás szerint az elismerés az egónak szól. Az énünk éhes arra, hogy elismerjék és ha ezt nem teszik meg kitaszítottnak érezzük magunkat. Van ebben némi evolúciós vonás is. Mégpedig az, hogy az ember túlélési esélyei magasabbak közösségben. A közösséghez tartozás érzésének a megerősítése a közösség elismerése. Ha ezt nem kapjuk meg, olyan, mintha halálra lennénk ítélve. Borzasztó frusztráló.

Azonban ha az ember megérti ezen folyamatok működését magában, képes arra, hogy az elismerés ne legyen létfontosságú számára. Ennek az egyik kulcstényezője az, hogy központi szerepéből kivesszük az ént. 

Nem újkeletű dolog díjakat osztogatni. Ez az elismerés egyik kimagasló formája. Valamilyen díjat elnyerni, mondjuk egy Nobel díjat, vagy az Oscart, hatalmas munka elismerése nyilvánosan. Észrevettem, hogy sokan szeretnének ebben az elismerésben fürdeni úgyis, hogy semmi közük az elismert munkához. A potyázók hada ott lepzsel a díjazottak körül. Vicces és szánalmas. De hát ennyire vágyunk az elismerésre.

Nem olyan rég itthon egy díjat alapítottak jóga tanárok részére. Ez meglehetősen ellentmondásos dolog. A jógában ugyanis az ilyen jellegű egó erősítés nem túlzottan gyümölcsöző. A túlzottan megerősödő énképzet ugyanis gátolja a belső béke felé vezető előrehaladást. Vagyis, ha valaki egy ilyen díjat elfogad, az önmagában is azt jelzi, hogy igazából azt nem érdemelte meg, hiszen elfogadja az én erősítésének eme rendkívül klasszkus módját. Ráadásul ez egy csapda is. A megerősödő önérzet miatt magát mások fölé helyezheti az ember, ami a jóga tanításban végzetes hiba, hiszen nem a tanítvány szolgálja a tanárt, hanem a tanár szolgálja a tanítványt.

A jóga verseny sem újdonság. Már az óidőkben is előfordultak ilyesmik és ma is lehet vele találkozni Keleten és Nyugaton egyaránt. A versennyel, a rivalizálással az a baj, hogy valaki mindig veszít. A vesztes azt hiheti, hogy rosszabb másoknál, míg a győztes azt, hogy jobb. Pedig ezek a jóga gyakorlásban egyáltalán nem értelmezhetőek, hiszen ha valaki gyakorol, akkor a saját képességei szerint megtett út éppen annyit ér, mint bárki más által megtett út. Sem nem több, sem nem kevesebb. Vagyis igazából egy jógaversenynek úgy kellene kinézni, hogy mindenki aranyérmes. 

Ebben a nagy elismerés utáni hajszában sajnos a jóga világ is elmerült. Vagy a mester elismerését áhítjuk, vagy a taníványokét, vagy a többiekét, akikkel együtt gyakorlunk. A hívságoktól a jóga világa sem mentes. Itt is megjelennek ugyanazok a problémák, mint máshol. A féltékenység, a gőg, a rivalizálás, egymás ötleteinek az ellopása, lemásolása ugyanaz, mint bármely más területen az életben. Persze, hiszen az ember ugyanaz. Pedig azt mondhatnánk, hogy már mennyivel előrébb kéne járni, ha jógát gyakorlunk. Igen. De vajon helyesen gyakoroljuk a jógát? Ezt mindennap fel kell magunknak tenni. 

Ha elengedjük az elismerés utáni vágyunkat, ha megengedjük a környezetünknek, hogy az elismerés ne feltétlenül áradjon felénk tőlük, ha magunkban önbizalmat ébresztünk úgy, hogy közben másokat nem kellett hozzá legyőzni, akkor a belső béke beköszönt hozzánk. 

Om Shanti

Bálint



facebook

Purnam Yoga & Meditation 1147. Bp. Öv utca 140.
yoga@purnam.hu
jóga, tanfolyamok, távoktatás, jóga oktatóképzés, meditáció oktatóképzés, zugló